Megere
Polgári társulás
Pro
Kulturális
PM logo
Információs portál
Tartalomhoz ugrás

Események 2021

Archívum > Események

2021. május 24. - Farkas Jenőre emlékeztünk.

Farkas Jenő egykori Nagymegyeren élő  papköltőre emlékeztünk 2021.május 24-én pünkösd hétfőn.  Az ez alkalommal rendezendő szavalóverseny az idén a járvány miatt elmaradt azonban a   9.00 órakor kezdődő szentmise keretén belül emlékeztünk meg Farkas Jenőről.
A szentmise  után tiszteletünk kifejezéseként elhelyezztük a kegyelet  koszorúit Farkas Jenő emléktáblájánál a Zárda iskola udvarán.







2021. május 30. - Cseri Istvánra emlékeztünk.

Cseri István egykori nagymegyeri plébánosra emlékeztünk vasárnap a 9.30-as szentmise keretén belül, utána 10.30 kor koszorúzással tisztelegtünk az egykori hős pap emléktáblájánál, aki a kitelepítések idején az akkori  ,,hatalom,, tiltása ellenére  felkereste a Csehországba kitelepített nagymegyeri és izsapi családokat.







04.09 - 11.09.2021 - XV. Meger Art  
Nemzetközi Képzőművészeti szimpózium.
Plauter kúria
2021. szeptember 4-12-ig zajlott az immár hagyományos MEGER Art  Nemzetközi képzőművészeti szimpózium  Nagymegyeren a Plauter kúriában.   Az alkotás mellett vitaestekre, és  értékes előadásokra került sor, úgy a képzőművészetről, mint korunk társadalmi problémáiról egyaránt.  A szimpózium ünnepélyes befejezése 2021.szeptember 11-én 16.00 órakor volt, ahol kiállításon mutatták be  alkotásaikat a résztvevő képzőművészek.
A szimpózium sikeres megrendezése   Nagyszombat-megye   Önkormányzata pénzügyi támogatásával  jöhetett létre.  Köszönjük a támogatást !

V dňoch  4-12. 9.2021 sa v priestoroch Plauterovej kúrie vo Veľkom Mederi uskutočnilo  výtvarné sympózium MEGER Art VIII. ,,Spolužitie národov z pohľadu súčasných výtvarných umelcov,,  Tento program okrem tvorby výtvarných umelcov sprevádzali aj odborné prednášky týkajúce sa výtvarného umenia  ako aj spoločenských problematík spoločnosti.
Slávnostné ukončenie sympózia sa  uskutočnilo  výstavou z diel tvorených pozvaných 14 výtvarných  umelcov v Plauterovej kúrii dňa 11.9.2021 o 16.00 hod.
Tento projekt bol podporovaný Samosprávou Trnavského kraja.  Ďakujeme za podporu !







08.09.2021 - XV. Meger Art   
A XV. MEGER Art programjaként társszervezői vagyunk ,, Az operettkirály,, Lehár Ferenc életútja című könyv bemutatójának, melynek szerzői Klemen Terézia és Margitay Zoltán.  Közreműködnek,  Nagy Ibolya operettprimadonna és a nagymegyeri születésű  Janík Michnya Júlia  opera-énekesnő.

Plauter kúria - 17,00 órakor







2021. szeptember 11. ,,Villa Meger-lecsófesztivál,,
Szeptember 11-én  szombaton ,,Villa Meger-lecsófesztivál,, a Plauter kúriában
2021.szeptember 11-én zajlott a VIII. Lečofest  VILLA MEGER  lecsófesztivál   Nagymegyeren  a PRO MEGERE szervezésében a Plauter kúriában. A jobnál jobb lecsók mellett  gazdag kultúrprogram is kísérte az eseményt.  Örölönk, hogy sok embernek szereztünk szép napot, jó szórakozást és a helyi gasztronómia, hagyományőrzést és népi kultúrát öregbíthettük ezen a rendezvényen.
Ez a projekt a ZSE alapítványának támogatásával jöhetett létre  -  köszönjük a támogatást !

Dňa 11.9.2021 sa  na dvore Plauterovej  kúrie  uskutočnil   VIII. Lečofest  VILLA  MEGER  Lecsófesztivál.  Popri  gastronomických zážitkov z leča pripravovaného jednotlivými súťažiacimi skupinami  malo početné obecenstvo aj skvelý  kultúrny zážitok  z kultúrneho programu  miestných hudobných skupín  Now Ember a  Kalandor, ako aj z vystúpenia   folklórnych súborov  ,,Csiribiri,,   a ,, Hajnal,,  , a v neposlednom rade  miestneho spevokolu klubu dôchodcov ,,Kéknefelejcs ,,   a ,,Vidám nótázók,, .
Tento projekt sa uskutočnil vďaka finančnej podpore Nadácie ZSE.“  - ďakujeme za podporu projektu!






2021. december 10.

Ág Tibor emléktáblája Nagymegyeren  

A BGA Zrt.2021. évi pályázatának köszönhetően a PRO MEGERE polgári társulás elkészítette az 50 éven át Nagymegyeren tevékenykedő 2013-ban elhunyt Ág Tibor népzenekutató, népdalgyűjtő karnagy  emléktábláját mely 2021. december 10-ére elkészült.  Készítője Čech Gábor felvidéki fémszobrász. A 60 x 80 cm méretű fekete márvány táblán van  az Ág Tibort méltató magyar és szlovák nyelven feltüntetett  szöveg   mellett feljegyezve a BGA mint  az emléktábla megvalósításának  fő támogatója. Az emléktáblából plasztikusan kiemelkedik Ág Tibor fémből készült portréja. Az emléktábla Nagymegyer fő utcájának egyik épületének homlokzatán kerül felhelyezésre a Komáromi út.4. sz. alatt, hogy az arra haladó lakosok, a városban tartózkodó turisták számára hirdesse Ág Tibor munkásságát.
 
A COVID járvány miatt sajnos az emléktábla nem kerülhetett fel a tervezett időben december 10-én, hiszen ez időben kijárási tilalom volt érvényben. Remélve a vírus szűnésében  2022.március 12-én szombaton tervezzük ünnepélyesen leleplezni.








Created with WebSite X5 Professional
Logo Úrad Vlády
SK Kormány támogatás 2013
Pro Megere PT
A tartalomért felel :
Az oldal adminisztrátora :
Pro Megere © Pro Megere. Minden jog fentartva. Készítette: Pro Megere
Vissza a tartalomhoz