Megere
Polgári társulás
Pro
Kulturális
PM logo
Információs portál
Tartalomhoz ugrás

Képgaléria 2022

Képgaléria


Ág Tibor emléktáblája Nagymegyeren  

A BGA Zrt.2021. évi pályázatának köszönhetően a PRO MEGERE polgári társulás elkészítette az 50 éven át Nagymegyeren tevékenykedő 2013-ban elhunyt Ág Tibor népzenekutató, népdalgyűjtő karnagy  emléktábláját mely 2021. december 10-ére elkészült.  Készítője Čech Gábor felvidéki fémszobrász. A 60 x 80 cm méretű fekete márvány táblán van  az Ág Tibort méltató magyar és szlovák nyelven feltüntetett  szöveg   mellett feljegyezve a BGA mint  az emléktábla megvalósításának  fő támogatója. Az emléktáblából plasztikusan kiemelkedik Ág Tibor fémből készült portréja. Az emléktábla Nagymegyer fő utcájának egyik épületének homlokzatán kerül felhelyezésre a Komáromi út.3. sz. alatt, hogy az arra haladó lakosok, a városban tartózkodó turisták számára hirdesse Ág Tibor munkásságát.
 
A COVID járvány miatt sajnos az emléktábla nem kerülhetett fel a tervezett időben december 10-én, hiszen ez időben kijárási tilalom volt érvényben. Remélve a vírus szűnésében  2022.március 12-én szombat 15,00-kor tervezzük ünnepélyesen leleplezni.








2022. március 12. Szombat
Időpont: 15,00  

Ág Tibor emléktáblája Nagymegyeren  

2022.március 12-én ünnepélyesen lelepleztük Ág Tibor  népzenekutató, népdalgyűjtő. karnagy, zenepedagógus, a Magyar művészeti Akadémia tagjának,   Čech Gábor fémszobrász által alkotott  emléktábláját Nagymegyeren. Az ünnepségen részt vett Magyarország Pozsonyi Nagykövetségét képviselve Kénerné Bodroghalmi Fruzsina diplomata és férje is.
Az emléktáblát Ág Tibor gyermekei, Ág Zsóka és Ág Zoltán leplezték le.
Mindenkinek nagy köszönet aki akár jelenlétével is vagy egyéb módon  hozzájárult a rendezvény sikerességéhez.
Köszönet a BGA Zrt-nek és a magyar kormánynak az  anyagi hozzájárulásért!
A projekt megvalósításához nyújtott segítségért köszönet Görföl Vilmosnak, Ács Sándornak, Matlák Lajosnak, Kosár Dezsőnek, a Csiribiri néptáncegyüttesnek  és a Corvin Mátyás VMK-nak.

Cikk:  Ma7 2022. március 13.








2022. április 12.
2022.április 12-én mécsesgyujtással emlékeztünk meg az egykor kitelepített és deportált nagymegyeriekről.






2022. április 28-tól. "A mi jelünk a kereszt"
Dávid Zsuzsanna balassagyarmati képzőművész aquarell festményeinek megtekintése Nagymegyeren
Kurátor: Lencsés Zsolt freskó festőművész
Helyszín: Corvin Mátyás MK












2022. április 30. Tisztújító évzáró tagsági gyűlés.
Időpont: 15,00  
Corvin Mátyás MK












2022. május 27. "A mi jelünk a kereszt"
Dávid Zsuzsanna balassagyarmati képzőművész aquarell festményeinek kiállításának záróünnepsége.
Tisztelettel várunk minden Esterházy János tisztelőt Nagymegyerre!
Helyszín: Corvin Mátyás MK
Időpont  17,00












2022 június 6. - Nagymegyer
XV. Nagymegyeri Farkas Jenő szavalóverseny.
Időpont: 10,00  Nagymegyer -Plauter kúria






Created with WebSite X5 Professional
Logo Úrad Vlády
SK Kormány támogatás 2013
Pro Megere PT
A tartalomért felel :
Az oldal adminisztrátora :
Pro Megere © Pro Megere. Minden jog fentartva. Készítette: Pro Megere
Vissza a tartalomhoz